top of page
bartok_60_plakat_small.jpg

A Timár Sándor által 1958-ban alapított Bartók Béla Táncegyüttes idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.

Az Együttes a magyar néptánc és népzene megújulásának műhelye, a táncházmozgalom bölcsője, majd annak bázisa lett évtizedeken át.

Ebből a szellemi műhelyből indultak el azok a zenészek és táncosok, akik ma is a szakma legrangosabb képviselői.

A 70-es évektől kezdve ebben a műhelyben kísérte figyelemmel és segítette Timár Sándor művészi, pedagógiai és gyűjtőmunkáját Martin György, Kallós Zoltán, Csoóri Sándor, Nagy László és más jeles alkotók.

Jubileumi Gálaestünk bemutatja a Timár műhely jelentőségét és hatását a magyarországi néptánc mozgalomra. Zenészek és táncosok mesélnek arról, hogyan élték meg ezt a történelmi korszakot.

A műsorban fellépnek : a Sebő Zenekar, a Muzsikás Együttes, a Jánosi Zenekar, Ifjabb Csoóri Sándor és fiai, legrangosabb zenészeink Virágvölgyi Márta vezetésével, Sebestyén Márta, a Tordasi Pillikék, A Cédrus Táncegyüttes,
a Bartók Táncegyüttes és a Timár Együttes.

Műsorvezető: Sebő Ferenc
Rendező: Timár Böske

VIDEÓK

Bartók 60
Bartók 60 - Köszöntő
11:27

Bartók 60 - Köszöntő

Bartók 60 - Virágvölgyi Márta zenekara
05:43

Bartók 60 - Virágvölgyi Márta zenekara

Bartók 60 - Tordasi Pillikék
08:34

Bartók 60 - Tordasi Pillikék

Bartók 60 - Éri Péter Lelkes Lajos Varga Zoltán
08:40

Bartók 60 - Éri Péter Lelkes Lajos Varga Zoltán

Bartók 60 - Sebő zenekar
04:31

Bartók 60 - Sebő zenekar

Bartók 60 - Pirkmayer Mária, Horváth Julianna, Jánosi Klára
06:54

Bartók 60 - Pirkmayer Mária, Horváth Julianna, Jánosi Klára

Bartók 60 - Cédrus együttes
09:41

Bartók 60 - Cédrus együttes

Bartók 60 - Zenekari köszöntő
02:42

Bartók 60 - Zenekari köszöntő

Bartók 60 - Minden zenész muzsikája
07:47

Bartók 60 - Minden zenész muzsikája

Bartók 60 - Jánosi András, Sipos Mihály
09:02

Bartók 60 - Jánosi András, Sipos Mihály

Bartók 60 - Bartók együttes
11:13

Bartók 60 - Bartók együttes

Bartók 60 - Sebestyén Márta énekel
07:16

Bartók 60 - Sebestyén Márta énekel

Bartók 60 - Sebestyén Márta, Héra Éva, Csoóri Sándor
10:22

Bartók 60 - Sebestyén Márta, Héra Éva, Csoóri Sándor

Bartók 60 - Csoóri Sándor és fiai
08:18

Bartók 60 - Csoóri Sándor és fiai

Bartók 60 - Virágvölgyi Márta
05:34

Bartók 60 - Virágvölgyi Márta

Bartók 60 - Muzsikás zenekar
03:46

Bartók 60 - Muzsikás zenekar

Bartók 60 - Sztanó Hédi, Németh Ildikó, Lőrincz Bea, Szabó Szilárd
11:50

Bartók 60 - Sztanó Hédi, Németh Ildikó, Lőrincz Bea, Szabó Szilárd

Bartók 60 - Timár Együttes
14:24

Bartók 60 - Timár Együttes

A videófájlokat erről a GoogleDrive linkről töltheti le.

bottom of page